Szent István Király Szimfonikus Zenekar Az első negyven év

1958-ban kerültem a zenekarba. Elsős gimnazistaként, már a tavaszi beiratkozáskor, (kötelezően) jegyet vettünk a zenekar szeptemberi dísztermi koncertjére. A műsorból a gyertyákkal előadott Búcsúszimfóniára emlékszem. Nagyon tetszett a dolog.
1958 a zenekar életében fordulópontot jelentett. Körülbelül 15 elsős lett tag, természetesen csupa fiú. Gondolom, hogy a viszonylag magas szám a zeneiskolák 1949. évi államosításával függött össze, ugyanis a fillérekért zenét tanuló gyerekek ez idő tájt kezdtek végre valami elfogadható hangot kicsikarni hangszereikből. Az akkori együttes zöme Istvános volt, más iskolákat - nagyon kevés kivételtől eltekintve - csak a lányok képviseltek. Megkezdődtek a próbák. Viszonylag hamar beletanultunk a szakmai dolgokba, bár sohasem felejtem, hogy a legelső próbán, Mozart A-dúr szimfóniájában Potzmann Jancsival még a második sor végét húztuk, amikor a többiek már lapoztak. Ki gondolhatta, hogy mit jelent: Kettőbe megy"? Na és a fegyelem! Hát az volt. Vasfegyelem kirúgásokkal tarkítva. Én már a legelején helyzetbe kerültem, ártatlan kérdésemért, - miért nem az egész szekund pakol? - büntetésből egy teljes évig egyedül raktam el a próbák után az összes pultot. Persze maradtam, és ezt soha nem bántam meg.
A próbák akkor még a földszinten, osztályteremben voltak, a Díszterembe csak később, 1960 tájékán költöztünk. Tulajdonképpen már akkor sok feladat volt előttünk. Rengeteget szerepeltünk, főleg opera és operett műsorokkal (kellett a pénz), ugyanakkor már készültünk az első zeneakadémiai koncertre. Ezt a célt szolgálta az 1958-59. évi téli tábor Pécsett. Pécs nagyon kellemes volt. Gyárat látogattunk és koncerteztünk a Zsolnayban, szilvesztereztünk az utolérhetetlen illatú Bőrgyár bálján, ahol éjfélkor eljátszottuk a Himnuszt, utána gyalog, az egész várost átszelve, bőgőkkel, pultokkal, miegymással megrakodva mentünk haza. Élveztem az egészet.
A nagy koncertet megelőzően, 1959 januárjában, kétszer szerepelhettünk a Zeneakadémián. Ifjúsági koncerten Bach kettősversenyt kísértünk. A legelső alkalommal az egyik tételben Tanár Úr kettőt lapozott, ezek után csak akkor találkoztunk, amikor a két zongorista befejezte a tételt. Kezdetnek nem volt valami jó. Még az igazi bemutatkozás előtt meglátogatta a zenekart a világhírű karmester, Anoszov (David Ojsztrahhal koncertezett Budapesten). Tetszettünk neki, és azt hiszem, ebből elég sokat profitáltunk a hivatalos szerveknél. Gondolok itt minisztériumi pénzekre, hangszer vásárlásokra, stb.
1959 március 14-én volt a Zeneakadémián az első nagy önálló koncert.

Műsor:

Jellemzően vastag műsor, de sikerrel vettük az akadályt. Ezután már a maguk útján mentek a dolgok. Mindig volt feladat. Állami ünnepeken néha 3-4 koncert egy nap, Himnuszokkal, Internacionáléval, opera és operett részletekkel. Közeledett a nyári tábor ideje. Valószínűleg pénzügyi okokból, és megirigyelve az előző évi, balatoni tábor sikerét, 59-ben a KISZ-szel közös tábort kellett rendeznünk. Balatonszéplak felsőn (Poste Restaurante sic!) hatalmas katonai sátrakban, ketten egy szalmazsákon aludva, gulyáságyúval felszerelkezve, minden napos zászló fel- és levonással, napi paranccsal, ahol a jó Draskovits Tanár úr régi cserkészvezető ösztöneit kiélve dörgedelmeket és levélkiosztást tartott, a KISZ-isták táborfüstjével, ami mellett Méhes Tanár úr - senkit nem érdeklő - élményeiről mesélt, és (ezért) Pásztor Tóni a környék fáin bujkálva, saját készítésű furulyáján a Háryból adott elő részleteket, a mi tábormáglyánkkal, amiből bezzeg az égig csapott a láng, a próbákkal, melyeken nap mint nap részt vett Banda Ede, a munkával az Állami Gazdaságban, persze a fürdéssel és napozással, szóval mindennel együtt remekül éreztük magunkat.
A zenekarba folyamatosan jöttek az új tagok, beállt a kb. 60 fős létszám. A fejlődést azonban akadályozta a vonóskar viszonylagos gyengesége, már a fúvósokhoz képest. Ha belegondolok, alig van olyan akkori fúvósunk, aki nem profiként végezte. Az időnként néhány szólamban mutatkozó hiány pótlását a Tanár Úr úgy oldotta meg, hogy neves operaházi művészekkel maszek zeneiskolát hozott létre. Itt az énekkarból kiemelt vállalkozó kedvűek, a zenekar pénzén, ingyen tanultak különböző hangszereken, pl. kürt, nagybőgő, brácsa, stb. Közülük egészen kiváló művészek is kikerültek.
Ha jól emlékszem, 59 végén is volt téli tábor, de ez lehet 1960 vége is. A helyszín Zebegény volt. Karácsony második napján utaztunk, és már az új évben jöttünk haza. Tehát magába foglalta az egész téli szünetet. Tudomásom szerint (1969-ig) még egyszer utaztunk télen, 63-ban Parádra.
1958 végén egyik brácsásunk, Könyves Tóth Lilla, férjhez ment, a zenekar "stafírung" koncertet tartott, melynek bevételét Lilla kapta. Ez többször nem fordult elő.
1960 nyarán Balatonbogláron töltöttük. Szakadó esőben érkeztünk, ezért nem tudtunk sátrat verni. A sors kegyes volt, ugyanis kiderült, hogy a helyi óvoda hatalmas, kéttermes manzárdjában egy vasi úttörőcsapat az utolsó éjszakáját tölti, egy éjszakára befogadnak, utána mienk az egész. Így természetesen közös kultúresttel múlattuk az időt. Sajnos kellemetlen események is megestek itt. A badacsonyi kirándulásunk elég nagy botrányt kavart. Nem vittünk ennivalót, hanem kajapénzt kaptunk. Öreg hibának bizonyult. A döntő többség inkább a szomját oltotta. A leírtak talán azért furcsák, mert akkoriban nem, vagy csak alig volt zsebpénzünk. Az ember tehát vagy evett, vagy ivott, a kettő együtt nem ment. Valami újságcikk akart az esetről születni, alig sikerült elsimítani. Mindenesetre néhány napig zenén kívül más hang nem nagyon hallatszott. Boglárnál maradva, még két kellemes nyarat töltöttünk itt. 1962-ben az iskolában, 63-ban a sportpályán táboroztunk. 1961-ben már nem jött a gimiből kísérő tanár, a zenekar felnőtt tagjaira való tekintettel. Így azért kellemesebb volt a dolog. Itt történt még, hogy egyik nap látogatónk érkezett. Konoróth Gyula, a gimnázium igazgatója töltött néhány szerény napot köreinkben. Egyik este, amint éppen az amúgy nem túl szigorúan vett takarodót ellenőrizte, az egyik szobába benyitván egy közepes méretű vödör víz zúdult a fejére. (Egyébként nem neki lett odakészítve.) Attól kezdve kicsit szigorodtak a körülmények.
Azért Dr. Konoróth Gyuláról illik néhány szót ejteni. A zenekar hihetetlenül sokat köszönhet neki. A Tanár Úr a zenekar érdekében mindent elért nála, de már az is nagy szó, hogy mint főnök, érvényesülni hagyta agilis beosztottját. Érdekes családi vonatkozás, hogy anyai nagybátyja, Meixner Feri bácsi, kiváló asztalos, aki a gimnáziumban, a politechnikai oktatás keretében működő asztalos műhelyt vezette, az oda beosztott diákok segítségével (1960-61-ben) legyártotta a zenekarban ma is használatos pultokat és bőgőtokokat.
A boglári táborok közé ékelődött 1961 nyarán Zebegény. Zebegény felfedezése szerencsés húzás volt. A Tanár Úr már 1960-ban zeneiskolát létesített itt, ahol a zenekar főiskolásai, végzettjei tanítottak, szép sikerrel. A község melletti pazar dombtetőn, KISZ munkatábor fedőnév alatt (ilyenekbe illett elmenni nyaranta egyetemi felvétel, miegymás miatt) szabadtéri színpad épült. Nagyon jó nyarat töltöttünk itt. Evezni lehetett, sokat kirándultunk."

Az István zenekar természetesen több koncertet adott Zebegényben, Mozart, Liszt, Beethoven műveket mutatva be az elsősorban helybéli közönségnek. Az ott KISZ-táborozó Istvánosok közreműködésével szabadtéri színpad is épült hatalmas munkával, ahol a zenekar eljátszotta a Három a kislányt is.

Vissza