Szent István Király Szimfonikus Zenekar Az első negyven év

A Tanár Úr így emlékszik:
"1954 őszén verbuváltam össze a gimnázium növendékeiből egy 16 tagú vonós-kamarazenekart. Ez volt az alapja a mai nagy létszámú együttesnek. Később az énekkarból a tehetségesebb gyerekeket rábeszéltem a kevésbé népszerű nagyzenekari hangszerek (nagybőgő, rézfúvók, fagott) tanulására. Neves operaházi muzsikusokat kértem fel a hangszeres tanításra (Egerland István, Montag Lajos, Romagnoli tanár úr). A felnőtt zenekaroknál szerzett tapasztalataim után nagy felfedezés volt, hogy mennyi mindenre képesek a gyerekek, akik friss, tiszta aggyal, s a zene iránti ösztönös vonzalommal ülnek le muzsikálni. Igaz, hogy nekik minden új, mindent elölről kell tanítani, de ha egyszer valamit megtanultak, azt egyre jobban képesek megoldani. Benne volt ebben a kor szelleme is - hiszen mire idáig eljutottunk, hogy valódi zenekarként működtünk, eltelt 1-2 esztendő, és a történelmi események sodrása a zenekar tagjaiban így nyilvánult meg. Valamit ők is hozzá akartak tenni a maguk módján a változásokhoz, a lendület, ami akkoriban jellemezte az őket körülvevő világot nekik, a diákoknak azt jelentette, hogy az ő saját tetteikkel tegyenek valami kiemelkedőt, figyelemre méltót. Nekem csupán az volt a dolgom, hogy ezt az energiát megfelelő irányítással kellő mederbe tereljem, és hozzásegítsem őket ahhoz, hogy a külvilág tudomást szerezzen erről. Az eredmény nem maradt el."
/Magyar Ifjúság, Korda Ágnes, 1972. vmint a szerk. 1994./

Milotay György, a zenekar első koncertmestere így idézi fel ezt az időszakot:
"A gimnáziumba új énektanár érkezett - Záborszky József. 1954 november 7-én a gimnáziumban méltóképpen meg kellett emlékezni az évfordulóról, a műsor a szovjet és a magyar himnuszból állt. Ez volt a zenekar első feladata. A Tanár Úr körbekérdezte, hogy ki milyen hangszeren játszik. Rengeteg hegedűs, 1-2 csellista és még kevesebb fúvós jelentkezett. Az ünnepi műsor után az együttes nem széledt szét, hanem elkezdődött a módszeres munka, rengeteg tanulással. A társaság fellelkesedett. A Tanár Úr irányításával többen zenekari hangszerek tanulását kezdték meg, a zenekar tehát kiegészült, és már valódi előadások következtek, igazi tapssal. Addigra már a tagok tudtak "egyenes hangot húzni", és műsorra tűztük Beethoven F-dúr románcát. A szólót Róna Tivadar - Frici - (IV. osztályos) játszotta. Siker. A kezdeti lelkesedést így hamarosan követte az a felismerés, hogy ez egy kivételesen nagyszerű dolog - és attól kezdve a fejlődés rohamossá vált. Mindenki szívesen járt a zenekarba, mert Záborszky Tanár úr ügyesen alakította a munkát, és szívvel-lélekkel harcolt a zenekarért mint együttesért, de az egyes tagokért is. Érdem volt tagja lenni az "István zenekarnak". A komolyzene szeretete mindenkiben elmélyült. Zenekart belülről érteni, közösen muzsikálni, zenekari zenében gondolkodni ott lehetett megtanulni, ami egyetlen hangszeren sohasem lett volna lehetséges."

Vissza