A zenekar emblémája

Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Az első negyven év


Van itt még egy korábbi kritika, amely olyan eseményről tudósít, ami a maga nemében minden kétséget kizáróan egyedi vonás - de ha az István zenekarról van szó, akkor ezen nem szabad csodálkozni. Ez a koncert még 1978. áprilisában zajlott le, a Zeneakadémián. Brenton Langbein, a bázeli Paul Zacher Zenekar hangversenymestere vezényelt, osztozva a sikerben.

"Először széles válogatást hallottunk Mendelssohn Szentivánéji álom című kísérőzenéjéből. A zenekar tagjai magától értetődően játszották a nyitány tündéri szépségű zenekari szólamait. A scherzo szólamváltásai kapcsolódóan illeszkedtek egymáshoz és mindez a gondos előkészítő munkáról tanúskodott. A Noktürnben a fúvóshangszerek szereplése előkészítettségről és figyelemről vallott. Az I. István Gimnázium Női Kara, akiket Záborszky István készített fel a szereplésre, muzikálisan formálták szólamaikat. A Nászinduló hangjai alatt násznép vonult a hangversenyterembe, és mint kiderült, ennek a muzsikának boldogságtól kipirult illusztrációja, két egykori zenekari tag, eljött fogadni a zenekar és természetesen a terem jókívánságait ezen a legemlékezetesebb napon".
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1978. május, Vas István Ákos/

Azaz két zenekaros nem volt rest összeházasodni, és kihasználni azt az alkalmat, hogy éppen a Nászinduló szerepel a zenekar műsorán, hogy ezzel is bizonyítsák a zenekar közösségi szellemének igen magas kohéziós erejét. Ez a kohézió a zenekar történetében még körülbelül negyven alkalommal bizonyult olyan erősnek, hogy életre szóló emberi kötelék váljék belőle. A sort 1966-ban Tóth János és Rácz Krisztina kezdte meg, a legfrissebb pedig tavaly történt, Temesvári Gáboré és Fazekas Beatrixé. (Átlagosan évente egy esküvő - a szerk.) Legendás zenekaros nevek - családok immár - akik hovatovább több generáción át viszik tovább a leginkább magától értetődő módon az István-zenekaros "életformát". Hadd álljon itt ez a néhány családnév: Konorót, Pechan, Schwartz, Tóth, Urbán, ahol a családokból már az újabb generáció is a zenekar tagja. Ez az a névsor, amely folyamatosan bővül, mindnyájunk legnagyobb örömére, mivel már sok olyan gyerek játszik a kisebb zenekarokban, akiknek szülei valaha a nagyzenekarban játszottak.
A barátságok hihetetlen magas száma nem is követhető nyomon, vannak, talán évek is eltelnek két találkozás között, de az mit se számít. Ezen a téren Konrád Péter, a 70-es évek egyik legendás ütőse írta le az egyik leg-történetet:

Miért "Ikrem" az Ikrem?

A véletlen egybeesések, melyek egyesek számára misztikusnak is tűnhetnek, általában érdekesek. István zenekari éveimben volt egy ilyen "misztikus" élményem.
Ritka dolog, és annak idején gyakran emlegették vicces formában, hogy bátyámmal, Jánossal, 3 év különbséggel egy napon születtünk. Jancsi sok éven át játszott a zenekarban, hosszú ideig mint koncertmester, és lelkes társasági emberként sok barátja volt a zenekarban. Az egyik Kovács Erzsi lett, akivel testvérül fogadták egymást, és Jancsi csak húgomnak hívta őt.
Hónapokkal később, amikor már én is testvéremnek tekintettem, beszélgettünk, és mondtam, hogy Jancsi ez idő tájt mindig elmegy mulatni Zempléni Tomiékkal, mert közel esik a születésnapjuk egymáshoz, és tulajdonképpen ennek a feltételnek én is megfelelnék, mert egy napon születtem Jancsival, csak éppen 3 év különbséggel.
- Hű de érdekes! Mikor?
- Februárban.
- Nahát! Én is..., és hányadikán?
- 10-én.
Ő is! Fantasztikus volt. Fogadott testvérünk még ezzel a ritka "családi sajátossággal" is rendelkezett.
Azóta "Iker" ő, mert hogy ő is 56-os.


Vissza