Szent István Király Szimfonikus Zenekar Az első negyven év

Az évente adott 25-30 koncert mindegyikét talán nem is szabad mind felidézni, pedig mindegyik különlegesség, zenei csemege a maga nemében. Kiragadva a fontosak között kiemelkedőt álljon itt ismét a kritikusok véleménye:
"Az idei második bérleti esten illusztris vendégeket szerepeltetett az István zenekar: a Zürichi Ifjúsági Kamarazenekar nálunk már jól ismert együttesét. A műsor összeállítása módot adott arra, hogy a zürichi együttes külön is bemutassa képességeit, majd a záró számban, Debussy: A tenger című zenekari művének előadásában vendégek és vendéglátók szövetkeztek. Brenton Langbein elegáns és megnyerő karmester, nyilvánvalóan hatékony pedagógiai eszközök birtokában neveli kamarazenekarát. Debussy remekműve monstre együttesen hangzott fel. Az előadói szempontból igen nehéz és igényes művet fergeteges sikerre vitte az István zenekar és a Zürichi Ifjúsági Zenekar közös vállalkozása."
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1974. október, Pándi Marianne/

"Különös koncerteste volt Budapesten. Kodály születése napján (dec. 16) két Psalmus Hungaricus hangzott fel egyidőben: egy az Erkel Színházban, s egy a Zeneakadémián. Kodály, ha élne, alkalmasint a másodikra ment volna el. Ugyanis az I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának hangversenyén eddig még soha nem hallott, páratlan esemény részesei lehettünk: háromszáz diák ajkán zengett fel a Psalmus, ez a felnőtt torkokat is próbára tevő, hatalmas mű. Az István Gimnázium, az Eötvös Gimnázium és a Május 1. úti Zenei Általános Iskola hét-tizennyolcéves fiai és leányai birkóztak meg a magyar zeneköltészet bibliahangjával. Túlzás nélkül, megrázó élmény volt hallani a tiszta gyerekhangokon bátran szárnyaló dallamíveket. Forró sikert arattak. Kodály büszke lett volna rájuk."
/Esti Hírlap, 1974. XII. 17. Firon/

A Környei-Záborszky szerzőpár már egyszer létrehozott egy bemutatásra méltó alkotást, igaz? Egy évvel korábban a székesfehérvári Requiem Mátyás királyért talán kellő bátorításul szolgált, és 1975. május 10-én már bemutatásra kész az újabb mű:
Hommage a Jean-Henri Dunant, a Vöröskereszt Világnapja alkalmából.
"A homofon és kontrapunktikus szakaszok váltakozásában komponált tétel megrendítő hatású, s a koráldallamban jut el tetőpontjához. A befejező szakasz a gyötrő fájdalmak enyhülését ígéri a Vöröskereszt segítségével."
/Magyar Nemzet, 1975. május 18. Nagy Olivér/

Hogy a gyötrő fájdalmak megenyhüljenek,
az otthonból kivertek otthont leljenek,
a könny apadjon, és kinek a lelke seb:
egy jó hírtől legyen reményben lelkesebb.
Üdítse fel csillagsugár rab éjjelét,
ha elfeledte már a szabadság nevét.

Ha egy zenekar megéri a 21. évét, nagyjából kialakultnak tekinthető a helyzete, a közönség már jól ismeri, elhelyezi az adott értékrendben és ki-ki ízlése és lehetőségei szerint látogatja az általa kínált műsorokat. Lehetséges-e innen a továbblépés? Mik lehetnek azok a tényezők, amelyek ebből a már viszonylagos "kényelemből" még tovább vezetnek? A korabeli írásokból érzékletesen kirajzolódik ez is:

"Nem kis keserűséggel kell megállapítanunk: az I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekara jelenleg az egyetlen olyan hangszeres együttesünk, amely - immár évek óta - példát mutat arra, hogy lehetőségeink lennének intenzív és eleven zenei kultúra megteremtésére. Mit sem ront az együttes jelentőségén, hogy a gimnáziumi tanulók mellett hivatásukra készülő vagy éppen hivatásos muzsikusok is együtt muzsikálnak. A többség a leendő, igényes és zeneszerető hangversenyhallgató - foglalkozása szerint bármi lehet majd. Nem lenne érdemes kritikát írni olyan együttesről, amely csak a zene szeretetét tudja bizonyítani. Ez a zenekar az elmúlt évek során mind előbbre tudott lépni a zene interpretálásának teljességében is."
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1978. február, Sz. Farkas Márta/

"Az évek folyamán megszoktuk már, hogy létezik Budapesten egy középiskola, amelynek rendszeresen koncertező, mégpedig igényes művek megoldására vállalkozó szimfonikus zenekara van. S hogy az együttes szép és lelkes munkáját mások is komolyan veszik, nemcsak a Filharmónia rendezte bérletsorozat, a zsúfolt ház jelzi, de az is, hogy rangos, kitűnő művészek vállalkoznak vezénylésükre, a velük való együttmuzsikálásra."
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1977. október, Hamburger Klára/

Megvan az egyik momentum. Az eddig kialakult baráti és szakmai (ebben a sorrendben! - a szerk.) együttműködés tovább folytatódik. Ferencsik János és Kórodi András érdeklődése változatlan a zenekar iránt. Ízelítőül megint két kritika részlete kívánkozik ide:
"Hivatásos zenekarhoz méltó volt a műsorválasztás. A legteljesebb elismeréssel kell szólni - a zenekar kitűnő előkészítése mellett - az est vezető karmesteréről, Kórodi Andrásról. Előadóművész, karmester és pedagógus volt egy személyben. Elképzeléseit megalkuvás nélkül, de a lehetőségekhez alkalmazva érvényesítette."
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1978. február, Sz. Farkas Márta/

"Kiemelkedő eseménye volt a hangversenynek Bartók Concertójának megszólaltatása. Köztudott, hogy ez a mű mily roppant feladatot ró a mindenkori játékosokra. Ezekkel a nehézségekkel nagyban-egészében sikeresen, sőt igen számos helyen példásan birkóztak meg az I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának fiatal muzsikusai. Nagy része lehetett ebben az előadást megelőző igen gondos és alapos próbamunkának, de legalább ilyen része volt ebben Kórodi András kiváló irányításának is. Neves karnagyunk mintha lélekben maga is közösséget vállalt volna a zenekar ifjú zenészeivel. Karmesteri gesztusai oly szemléletesen tolmácsolták a mű zenéjének minden emocionális fordulatát, hogy a szólamukat jól ismerő zenekari tagoknak talán már a kottájukat sem kellett figyelni, hanem csupán az ő kezét, amely mindent megrajzolt, mindent érzékeltetett."
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1978. december, Szekeres Kálmán/

Az a bizonyos momentum: Lukács Ervin is csatlakozik a vendégkarmesterek sorába, azaz újabb kiváló szakember ismerkedik meg a zenekarral, annak munkájával és teszi lehetővé, hogy az ő munkamódszerét, szakmai tapasztalatait a zenekar elsajátítsa.
"Mozart Requiemje minden bizonnyal szívügye Lukács Ervinnek. A legnagyobb koncentrációval igyekezett a csodálatos műről benne élő művészi koncepciót, illetve abból mennél többet, megvalósítani. Ezért az áldozatos, művészi alázatot követelő, zenei missziót jelentő munkájáért több elismerés illeti, mintha nagy gyakorlatú, hivatásos együttes élén állt volna."
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1977. november, Hamburger Klára/

Hasonlóan bővül a szólisták névsora is, az eddig már megszokott nevek mellé Vermes Mária is bekerül, kitűnő előadások egész sorozatával színesíti a palettát.
Egy következő momentum itt mutatkozik meg:
"A műsor második felében Bach úgynevezett Karácsonyi oratóriumának, ennek a hat kantátából álló sorozatnak első és utolsó darabja csendült fel. Az ember joggal csodálkozott el, hogy micsoda organizációja lehet ennek a zenekarnak, ha minden további nélkül Bach-trombitákat és oboa d'amorékat tud ilyen tehetséges játékosainak rendelkezésére bocsátani! (Hadd dicsérjem meg mindjárt ebből az alkalomból az első trombitást, meg az oboistákat, akik részint virtuozitásukkal, részint muzikalitásukkal tűntek ki.)"
/Országos Filharmónia Műsorfüzet 1979. január, Barna István/

Tehát: mi is volt a Tanár Úr egyik első és legfontosabb elve? A hangszervásárlás - ami nyilvánvalóan meg is maradt. Lássuk tovább, még merre halad a kitekintés. Egy újabb fontos elem fedezhető fel:
"Veroszta Magda szólaltatta meg a koncert második részében Kadosa Pál Concertinóját, biztos technikával, átéléssel, sikeresen. Csak dicsérendő, hogy Záborszky a kortárs zene felé is vezeti ifjú hallgatóit, ami nem könnyű utat ígér, de olyat, melyen feltétlenül el kell indulni. S hogy nincsenek a fiataloknak zenei "előítéletei", mi sem bizonyítja ékesebben, mint e Concertino harmadik tételének játékos, vidám életre keltése."
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1979. március, Juhász Előd/

Íme tehát egy újabb kimeríthetetlen kincsesbánya: a kortárs zeneirodalom.

Természetesen az 1978/79-es zeneakadémiai koncertsorozat sem volt elképzerlhető Ferencsik János vezénylete nélkül. 1979. február 27-én a műsor ez volt:
Erkel: Hunyadi László nyitány, Csajkovszkij: Rokokó variációk és Beethoven: V. szimfónia. Siker-gyanús műsor, nemde?
"Nemcsak a zenekar, talán az egész iskola is büszke lehet Záborszky Kálmánra, mint saját nevelésükre, hiszen az ott kapott gondozottság bizonyára jelentősen segítette előre az ifjú gordonkaművészt pályáján, hogy olyan magas fokú technikai igényességnek is ilyen ígéretes tehetséggel tudjon megfelelni, mint aminőt Csajkovszkij rokokó variációsora kérlelhetetlenül megkíván."
/Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1979. március, Molnár Jenő Antal/

Tehát megint a saját nevelésű szólistáké a szó, illetve a lehetőség. Mintha ezt már láttam volna korábban! Kiderül, hogy a Tanár Úr nem tesz semmi egyebet, minthogy régóta dédelgetett, és tegyük hozzá kiváló, elképzeléseit mindig a lehetőséghez igazítva újra és újra megvalósítja, fáradhatatlanul építi egyre tovább. Lehet, hogy ez az igazság?

25. évforduló.

A díszhangversenyre - a hagyományokhoz híven - a Zeneakadémián került sor 1979. március 11-én. A koncert vendégkarnagya, Brenton Langbein, Debussy, Csajkovszkij és Kodály műveket vezényelt.

Vissza