Szent István Király Szimfonikus Zenekar Az első negyven év

Egy kicsit szaladjunk vissza az Állami Zeneiskola megalakulását követő időkre. Ugyanis erre az időszakra tehető a zenekar létének és fennállásának első komoly nemzetközi sikere. Ez is Ferencsik János szerető gondosságának gyümölcse, hogy az akkor már több külföldi koncerten sikeres zenekarra felhívta egy intendáns figyelmét. Ennek köszönhető, hogy meghívtak bennünket Svájcba, ahol a világ legjobb ifjúsági zenekarainak II. svájci fesztiválján négy hangversennyel léptünk fel.

8 : 0 - ás győzelemmel

"Kirobbanó siker és egy nemzetközi ösztöndíj - ez a nyárvégi mérlege az I. István Gimnázium 80 tagú szimfonikus zenekarának. Az Ifjú Zenekarok II. Nemzetközi Fesztiválján, St. Moritzban érték el a kimagasló eredményt, ahová Európa, Amerika és Afrika 9 zenekara érkezett.
Leopold Stokowsky és Leonard Bernstein a fesztivál alapítói. Céljuk az volt, hogy a zene iránt érdeklődő, tehetséges fiataloknak nemzetközi fórumot teremtsenek tudásuk bizonyítására. A fesztivál céljai között a népek közti barátság elmélyítése is jelentős helyet foglal el.
Ösztöndíjat három kategóriában osztanak, oboán, csellón és hegedűn. Az ösztöndíjat elnyert zenész egy évig Angliában tanulhat, neves művészektől. Mi az oboa ösztöndíjat nyertük el, a 16 éves Gombai József produkciójáért - nyilatkozta a Tanár Úr.
Egy kedves emlék a fesztiválról: a zenei vetélkedő befejeztével a zenekarok labdarúgó mérkőzéseket játszottak. A döntő az angol és a magyar csapat között zajlott le. Az angolok megesküdtek: ha a magyarok meg is vernék őket, 6:3-as eredmény még egyszer nem születik. Igazuk lett, 8:0-ra győztünk."/Ha az angolok tudtak volna a nyári táborok rendszeres fúvós - vonós edzéseiről! - a szerk./.
/Ország Világ 1970. november 11. Rátonyi János/

Dr. Debreczeniné Bakos Erzsébet emlékkönyvbe kívánkozó gondolatai erről az eseménysorról szólnak:
"A sok élmény közül talán a legtöbbet mostanában a svájci St. Moritz-i Ifjúsági Fesztivál jut eszembe. Ma sem tudok elérzékenyülés nélkül arra gondolni, hogy az ünnepi hangversenyt megnyitó havasi kürtök csodálatos hangja után az István zenekar játszotta el a résztvevő zenekarok országainak himnuszát. A zenekar fenn ült a dobogón, a többi zenekarok és kísérőik pedig a közönség soraiban. Az egyes himnuszoknál az adott országok képviselői felálltak. A svájciaknál 100-an, a dél-afrikaiaknál közel 200-an, az amerikaiaknál talán még többen ... a magyar himnusznál (ami a világon a legszebb) ketten álltak fel. Akkor csak annyi tudatosodott bennem, hogy milyen fantasztikus, hogy mi - ennek a kis országnak ifjú muzsikusai - itt lehetünk. (Ma már más is eszembe jut.)"

Herényi István is tagja volt a zenekarnak az első svájci úton. Jódlizásától a svájciak csak ámultak. Neki egy másik élmény maradt örökre emlékezetes:
"Saint Moritz-ban a legfontosabb előadásunkra készültünk, amikor kiderült, hogy azt elhalasztják, mert Herbert von Karajan bejelentette, hogy pontosan azon a helyen és ugyanabban az időben a Berlini Filharmonikusok élén hangversenyt kíván tartani. Meg szerettük volna hallgatni mi is, de hogy jegyet vegyünk, arra nem volt pénzünk. A koncert kezdete előtt a bejáratnál tolongtunk a többi fiatallal együtt, és végül hangos tüntetésünk eredményeként beengedtek jegy nélkül is. Igaz, hogy álltunk, vagy egyesek a földön ültek, de a koncert életre szóló élményt jelentett. A műsoron népszerű Bach művek szerepeltek. A leglenyűgözőbb élmény számomra az a-moll hegedűverseny volt. Ez a versenymű ugyanis zenei közhelyszámba ment a zeneiskolában. Technikailag az első tétel nem túl nehéz, 7-8 év hegedűtanulás után a növendékek meg szoktak próbálkozni a megtanulásával. Így aztán a hegedűvizsgák közismert darabja. Nem nagyon szerettem ezt az elcsépelt művet. Ott St. Moritz-ban egy japán hegedűművész volt a szólista. Már az induláskor a felütés más volt, mint megszoktam. Az unalomig ismert hangok új értelmet nyertek, és amikor a szólista hegedűje megszólalt, a szívem összeszorult és közel voltam ahhoz, hogy könny szökjék a szemembe. Számomra itt csoda történt, varázslat. Megdöbbenéssel fedeztem fel az iparosok és az ihletett művészek közötti szédületes különbséget."

Volt még egy muzsikus, aki a svájci szereplés alkalmával ismerkedett meg az István Zenekarral, azon a fesztiválon, és aki a nemzetközi díjhoz mérhető "főnyeremény"-nek bizonyult. Életre szóló barátság kezdődött akkor, Brenton Langbein és Záborszky József, illetve rajta keresztül a zenekar között.
"A legszimpatikusabb (a fesztivál zenekarai közül - a szerk.) a zürichi együttes volt számunkra, amelyet Brenton Langbein vezetett, nekik pedig a mi produkciónk tetszett a legjobban. Megismerkedésünk után kezdődött a baráti kapcsolat. A következő években a svájciak Budapestre utaztak, mi viszont náluk vendégeskedtünk és muzsikáltunk. A rendszeres találkozások eredményeként mindkét együttes rengeteget fejlődött zeneileg, és a gazdag programok során sok barátság szövődött . . . Brenton Langbein zenei életünket gazdagította, olyan művekkel ismertetett meg bennünket, amelyek nem hangzottak el nálunk."
/Brenton Langbein emlékhangverseny műsorfüzete, 1993. október 1. Záborszky József/

Vissza